November van. A halottainkra emlékezünk és ez így helyes. Számomra ez mindig vet fel néhány kérdést. A leginkább ilyenkor jobban hajlamos vagyok azon elmélkedni, gondolkodni, hogy is van a halál után. Hogy lehet az, hogy Isten végtelenül szeret minket, megbocsájt nekünk, és mégis létezik pokol, vannak akik odakerülnek? Szerintem Isten látta, hogy jó, amilyennek az embert teremtette, és mivel a szabad akaratot is teremtett az embernek, így az is jó. És emiatt a halálunk után is fenntartja a lehetőséget, hogy a Vele való találkozáskor azt mondjuk: "Nem kellettél, Isten eddig se, ezután se fogsz." Így képesek vagyunk magunkat lökni a szeretet nélküli létbe ahelyett, hogy egy olyan helyen lennénk, amit egy nálunk sokkal nagyobb fantáziával rendelkező Lény tökéletesnek képzelt el és minden várakozásunkat felül múlja! Viszont egy ennyire tökéletes helyre csak akkor juthatunk el, ha már bennünk sincs hiba, hisz ha bűnösen lépnénk be, miattunk csorbát szenvedne a hely tökéletessége. Így azokat a hibáinkat amiket földi pályánk során nem sikerült leküzdeni a tisztító helyen kell. És itt jön a képbe a mi szerepünk, akik még ezt a csodás bolygót boldogítjuk. Azért imádkozunk szeretett halottainkért, mert tudjuk, hogy egy-egy jellemhibát - például nekem hirtelenharagúságot - oly nehéz leküzdenünk magunkban, és ez ott sem lehet könnyebb, és imánkkal szeretetünket és mellettükállásunkat fejezzük ki, elhunyt szeretteink felé.
Szerintem...
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.